A blogger

(Beszélgettem Sünnel blogunk tervéről. Szkeptikus volt. De nem annyira, hogy ne írt volna nekünk egy kis eszmefuttatást a blogolásról. No nem túl hízelgőt. Kérdeztem is: - minket hová tenne? Azt válaszolta, azt majd mindenki maga eldönti. 
Ez a bevezető írás talán magyarázat arra is, eddig miért nem "blogoltunk". Azért, mert Sün véleményében én is érzem az igazságtartalmat. De az ember csak szeretné elkiáltani magát. És akkor jöjjön Sün! Bögöly - az egyik szerkesztő)

A blogírónak, mint virtuális élőlénynek van néhány jól elkülöníthető archetípusa.

Az első legyen a belterjes netbirka képlete, amikor a blogoló abban a hiedelemben él, hogy papás-mamása a családon és a szűk baráti körén kívül a fél világot érdekli még. Ennek reményében saját családjának, élettársának, párjának, kedvesének, gyerekének, a kedvese gyerekének, a közös gyereknek és persze önnön magának hétköznapjait rögzíti. Pumpálja az éterbe a gyerekfürdetést, a kirándulást, az étkezési szokásait, a receptjeit, a kedvenc italát, butikját, kocsiját, búját-baját és a munkahelyi problémáit. Újabban a fészbúknak és társainak köszönhetően jelszóval védett oldalt is létrehoz, amelyben a legszemélyesebb dolgait tálalhatja ki. Azonban jelszót többnyire csak barátjának vagy barátnőjének ad, akivel találkozhatna is egy fürdőben vagy egy sör mellett és elmondhatná neki. Pont úgy, mint egy hagyományos baráti kapcsolatban. De az egyrészt nem trendi, másrészt így izgalmasabb, ugyanakkor titokban remélt esélyekkel is kecsegtető, ha le van írva, hogyan szereti, mikor és mekkora az ideális méret számára, mert akkor már csak a jelszót kell megadnia, ha elérkezettnek látja az időt valamire, amiről nem tudja mi, csak olyan izgi. S mivel a baj nem jár egyedül, jellemzően olvasmányélményei a hasonszőrűek blogjai, akikkel aztán csetelni is lehet.

Egymástól veszik át az amerikai tucatírók tucatregényeinek tucathősei szájába adott banális mondatokat, aztán az idézeteket idézik, végül az idézett idézetek idézésekor valamin úgyis összevesznek, megadva ezzel a következő hetek témáját, ami a békülés, az összeborulás, többnyire valami zavaros ezotérikus álfilozófia mentén, amelynek esztétikáját a számítógépek mellett hegybe halmozódott csipszes zacskók és elgurult kétliteres üditőitalos palackok mutatják. Mindeközben derekukon hájat rezegtet a motoros öv, amely lágyan ringatja őket az örök semmitmondásban és abban a tudatban, hogy közben fogynak is. Az persze eszükbe se jut, hogy az emberek többsége imád idézni, a tanulságokat levonni azonban rendre elfelejti. Ez a típusú blogoló a virtuális szelektív hulladékgyűjtés során a szürkefedelű, maradékos kukába kerül, mert sem nyelvezete, sem gondolatai nem alkalmasak szellemi trágyázásra.

A második típus a médiavezérelt világ terméke, a szektablogger, amelyik nem olvas irodalmat, filozófiát, történelmet, tulajdonképpen műveletlen és tanulatlan, vagy ami még rosszabb, félművelt, nem a felét tudja annak, mit illenék, hanem mindent rosszul tud.

Viszont reggeltől estig vallási fanatizmushoz mérhetően tömi magába a számára kedves média anyagait. Legyen az újság vagy internetes oldal, elolvas mindent, az egymásnak ellentmondó dolgokat is, tele lesz a feje és kialakul tudatában egy olyan fonákérzés, hogy az ő véleménye is ér annyit, mint a szerzőké, kiket egész nap búj. A szerzők többnyire nem újságírók, hisz az már-már ciki, hanem divatos szóval közírók. Csak a közírás legnagyobb veszélye a szerző felől a politikai beskatulyázás, az olvasó felől pedig, hogy pillanatok alatt elhiszi, ezt ő is ugyanígy le tudta volna írni. És belefog.
Ennek a szándéknak jelentős része lecsapódik az internetes fórumozások szemétdombjain, aki azonban karrierre vágyik, elkezd blogolni. És ontja, nyomja szűk érdeklődő körének az igét, akik hisznek benne és neki. Rengeteg ideje és energiája megy rá, az elismerést darab idő után kevésnek érzi, többre vágyik és kiábrándul, frusztrálódik vagy ami még rosszabb, politikai, közéleti ambíciókat dédelgető szponzorokat gyűjt, majd saját kiadásban megjelenteti könyvét, legyen az szakácskönyv, kismama depressziós füveskönyv, egészséges táplálkozás (ami többnyire rákkeltő anyagokból indul ki), jókedvű fogyókúra, divatos pornóregény, vatikáni titkok leleplezése, szabadkőművességről mindenkinek, gyakorlati tanácsok sámándob készítéshez, ezoterikus magánmágia, napisten és földanya vagy épp tehetetlen dühből fakadó kocsmapolitizálás, vagdalkozás mindenfele. És persze emlékirat egy tökéletesen középszerű életről, melyben ezerféle halászlé és pörkölt recept vetekedik egymással, s amely nem úgy kezdődik, hogy születtem Kr. után ekkor, hanem úgy, hogy anyám időszámításunk után x. évben teherbe esett.

Tehát a fejben nincs meg sem a Teremtő, sem a teremtés iránti tisztelet.

Ez a blogger típus a virtuális szelektív hulladékgyűjtés során előkelőbb helyre, a barna fedelű bio kukába kerül, mert innen-onnan összeszedett idézetei és részigazságai között a nagy számok törvénye alapján akadhat hasznos, mások épülésére szolgáló szellemi trágya.

A harmadik típusba tartoznak a koponyák. A közélet és művészet valódi formálói és alkotói, ismert tudósok, írók, művészek, akik -nyilván- unszolásra blogírásba fognak, de igen rövid időn belül felhagynak vele. Ez a "műfaj" ugyanis nem valódi publikálás, s ez a tény előbb-utóbb zavarja őket, hiszen megvan a lehetőségük a hús-vér szereplésre is.

A koponya bloggerek a virtuális szelektív hulladékgyűjtés során szintén a barna fedelű bio kukába kerülnek, bár szívünk szerint nem dobnánk ki őket, s ha nem figyel senki, vissza is csempésszük.

 

No és vannak a politikusok, akik mindhárom archetípus lehetőségével szabadon és gátlástalanul élnek céljaik elérése érdekében. Morális megfontolás nem vezeti őket, kizárólag a százalék, amin állnak vagy állhatnak, ha jól teljesítenek. Ez a blogger típus soha nem kerül a virtuális szelektív hulladékgyűjtőbe, mert azelőtt újrahasznosításra kerül, mielőtt kidobnánk.

A koponyákat (kik maguktól is visszavonulnak) kivéve a blogírás alapvetően a kiszorítottak és persze a vox populi terepe.

A vox populi nem szorul magyarázatra. Ki ne szeretne nagyobbat durrantani a másiknál, ki ne szeretne valamely politikust a keze közé kaparintani és kibelezni, ki ne szeretné megvédeni kedvenc celebjét és ki ne szeretné a vele történt igazságtalanságokat nemzeti tragédia előképének tekinteni?

Hogy miért kiszorított valaki a hivatalos közéletből, annak ezer oka lehet. Túl sokat tud és látja az összefüggéseket, vagy épp azért mert nem látja, csak azt hiszi magáról. Hátrányosné Tifusz Jolán valójában, mégis Liv Tylernek képzeli magát. Rosszkor volt rossz helyen. Sértődött, mellőzött. Vagy egyszerűen csak bolond.

Érdemes egy régi hármas felosztás igazságát itt is végiggondolni.

Vannak a papok, az ivók és a faszok.

Az első csoportnak van hivatása és élni is képes vele.

A második csapat az ivóké, akiknek volna tehetségük, de eltékozolják.

A faszoknak viszont nincs sem hivatásuk, sem kitartásuk, de úgy tesznek, mintha volna.

A koponyák a papok, a szektások az ivók s a belterjesek a .....Igen.

Sün