Jaj a füstölőknek

Végre ismét európaibbak leszünk! Kemény tiltás a népesség több mint egyharmadának! Megtiltják minden vendéglátóhelyen a dohányzást. Két, részben összetartozó kultúrát szétválasztanak: nincs több szivar az ebéd után, nincs több cigi a fröccs mellé a talponállóban.
Mert nem elég az elkülönítés, száműzni kell őket. Mert most éppen ők a társadalom ellenségei. Zavarnak másokat, tönkreteszik magukat és még azt is elvárják, hogy az egészséges hamburgerfalók, chipsrágcsálók és energiaitalt szopogatók egészségügyi hozzájárulásából gyógyítsák őket. Hallatlan!
Megérkeztünk egy igazi képtelenséghez, ami várható volt, hiszen nálunk óriási kultúrája van a seggnyalásnak. Most a brüsszeli a legbüdösebb, így azt szeretjük.
Sorolják az indokokat. Tudjuk már, akit az utcán megcsap a dohányfüst, már az is ún. "passzív dohányossá" válik. Ennek veszélyességét óriásira növelik, éppúgy, mint minden népbutító divatkampányban. Ez nagyjából az egyik fő indok. A másik a dohányos védelme, és a gyógyításának költségessége. És található még számtalan érv, főleg a fórumozó okostojások által megfogalmazva. (Sün őket teszi a maradékos kukába.)
Ami az első érvet illeti: természetesen az elkülönített helyiségekkel (amit lehet szigorúbban venni), vagy a jó elszívással, légcserével a probléma megoldható lenne. De a füstmentes sovinisztáknak ez nem elég, mert ők totális győzelmet akarnak.
Ami a második érvet illeti, az annyira égbekiáltóan hazug, hogy sokan gondolkozás nélkül elfogadják. Hazug, mert csak ezzel az egészségkárosítással foglalkozik, a töméntelen mással nem. Különösen nem foglalkozik azokkal, amit álságosan nem tekint annak. Pl. azt a rengeteg élelmiszer-szemetet, amit egy felvágottas pulton, vagy egy italsoron láthat az ember. Nem foglalkoznak vele, mert abban "engedélyezett" adalékok, színezékek, aromák, meg ki tudja, mi minden van. (Hogy miért engedélyezett, s hogyan lesz engedélyezett, az egy hosszú történet lenne.) De nem foglalkoznak sem a mikrohulllámú sütővel, sem az elektromos áram (transzformátorok, vezetékek) hatásaival. És sorolni lehetne.... A harcos füstmentes retteg, amikor futás közben a kocsmaablak előtt elszaladva, megcsapja a kiáramló füst. Retteg a passzív dohányzástól. És fut a világváros belvárosában, mert ma éppen nincs szmogriadó.
Ami az egészségügyi költségeket illeti, sok mindent én sem szeretnék fizetni. Pl.egyetlen élsportoló baleseti kezelését sem. Különösen nem az egyetemi tanárok jövedelmének sokszorosát megkereső futballistákét. De nem szeretném a szívinfarktust túlélt rohanó vállalkozó lábadozását sem finanszírozni. Miért nem ment el portásnak, az nyugis lett volna.
De képtelen világunkban mindig egy valami van kipécézve, majd elpusztítva. És mindig olyan "toleránsok" által, akik amúgy semennyire sem toleránsak. Mert ugye az természetes, hogy a borozóban, ahol a nagy többség dohányozna, azt meg kell tiltani, mert olyan is bemehet oda, aki ezt nem szereti. Mert őt avarja. Hogy benn iddogáló, füstölgő népet mi zavarja, az nem érdekes. Mint ahogy az sem érdekes, hány ember halt bele, ment tönkre mentálisan, egészségileg abban a folyamatban, melynek során Magyarország eladta szinte teljes állami vagyonát, miközben az államadóssága legalább hatszorosára nőtt. Nyilván a fröccsöző füstölgőknek ehhez semmi köze. Esetleg kárvallottak, ami a füstmentes aktivistát nem érdekli. Majd ő megmondja, füst helyett welness kell. A nagy dolgok mellékesek.  A lényeg, a kávézó különtermében se lehessen elszívni egy cigit egy kávéhoz, a kocsmában a fröccshöz.
Mert ők védik az egészséget. És isszák a kólát.
Menjenek ki a kocsmából (vendéglőből) az utcára, hangzik a verdikt. (Már ameddig az utcán engedik a szmogot szennyezni dohányfüsttel.) Az, hogy ez milyen megalázó és röhejes, azt nem értik a toleráns, füstellenes soviniszták. (Hogy miért röhejes? Olaszországban láttam egy kisebb tömeget. Átfúrtam magam, s bementem a vendéglőbe. Páran ücsörögtek benn, de nem volt szabad asztal. Mert szinte az összes vendég az utcán cigizett. Egyébként fagy volt.) Nem értik, ezzel a fáradtsággal azt is lehetne mondani egy kocsmában (ahol ők vannak kisebbségben), menjenek ki levegőt venni.
Nem, nem mondunk ilyet. De a problémára, ott, ahol valóban létezik, más megoldást kell találni. Lehet, mert van.
És nem kellene tűrni birkaként semmilyen szabadság elvételét, az utcára terelést.

Gondolom, ebben a témában még lesz bejegyzés. Ez az első szösszenet csupán bevezetés.

Bögöly

A blogger

(Beszélgettem Sünnel blogunk tervéről. Szkeptikus volt. De nem annyira, hogy ne írt volna nekünk egy kis eszmefuttatást a blogolásról. No nem túl hízelgőt. Kérdeztem is: - minket hová tenne? Azt válaszolta, azt majd mindenki maga eldönti. 
Ez a bevezető írás talán magyarázat arra is, eddig miért nem "blogoltunk". Azért, mert Sün véleményében én is érzem az igazságtartalmat. De az ember csak szeretné elkiáltani magát. És akkor jöjjön Sün! Bögöly - az egyik szerkesztő)

A blogírónak, mint virtuális élőlénynek van néhány jól elkülöníthető archetípusa.

Az első legyen a belterjes netbirka képlete, amikor a blogoló abban a hiedelemben él, hogy papás-mamása a családon és a szűk baráti körén kívül a fél világot érdekli még. Ennek reményében saját családjának, élettársának, párjának, kedvesének, gyerekének, a kedvese gyerekének, a közös gyereknek és persze önnön magának hétköznapjait rögzíti. Pumpálja az éterbe a gyerekfürdetést, a kirándulást, az étkezési szokásait, a receptjeit, a kedvenc italát, butikját, kocsiját, búját-baját és a munkahelyi problémáit. Újabban a fészbúknak és társainak köszönhetően jelszóval védett oldalt is létrehoz, amelyben a legszemélyesebb dolgait tálalhatja ki. Azonban jelszót többnyire csak barátjának vagy barátnőjének ad, akivel találkozhatna is egy fürdőben vagy egy sör mellett és elmondhatná neki. Pont úgy, mint egy hagyományos baráti kapcsolatban. De az egyrészt nem trendi, másrészt így izgalmasabb, ugyanakkor titokban remélt esélyekkel is kecsegtető, ha le van írva, hogyan szereti, mikor és mekkora az ideális méret számára, mert akkor már csak a jelszót kell megadnia, ha elérkezettnek látja az időt valamire, amiről nem tudja mi, csak olyan izgi. S mivel a baj nem jár egyedül, jellemzően olvasmányélményei a hasonszőrűek blogjai, akikkel aztán csetelni is lehet.

Egymástól veszik át az amerikai tucatírók tucatregényeinek tucathősei szájába adott banális mondatokat, aztán az idézeteket idézik, végül az idézett idézetek idézésekor valamin úgyis összevesznek, megadva ezzel a következő hetek témáját, ami a békülés, az összeborulás, többnyire valami zavaros ezotérikus álfilozófia mentén, amelynek esztétikáját a számítógépek mellett hegybe halmozódott csipszes zacskók és elgurult kétliteres üditőitalos palackok mutatják. Mindeközben derekukon hájat rezegtet a motoros öv, amely lágyan ringatja őket az örök semmitmondásban és abban a tudatban, hogy közben fogynak is. Az persze eszükbe se jut, hogy az emberek többsége imád idézni, a tanulságokat levonni azonban rendre elfelejti. Ez a típusú blogoló a virtuális szelektív hulladékgyűjtés során a szürkefedelű, maradékos kukába kerül, mert sem nyelvezete, sem gondolatai nem alkalmasak szellemi trágyázásra.

A második típus a médiavezérelt világ terméke, a szektablogger, amelyik nem olvas irodalmat, filozófiát, történelmet, tulajdonképpen műveletlen és tanulatlan, vagy ami még rosszabb, félművelt, nem a felét tudja annak, mit illenék, hanem mindent rosszul tud.

Viszont reggeltől estig vallási fanatizmushoz mérhetően tömi magába a számára kedves média anyagait. Legyen az újság vagy internetes oldal, elolvas mindent, az egymásnak ellentmondó dolgokat is, tele lesz a feje és kialakul tudatában egy olyan fonákérzés, hogy az ő véleménye is ér annyit, mint a szerzőké, kiket egész nap búj. A szerzők többnyire nem újságírók, hisz az már-már ciki, hanem divatos szóval közírók. Csak a közírás legnagyobb veszélye a szerző felől a politikai beskatulyázás, az olvasó felől pedig, hogy pillanatok alatt elhiszi, ezt ő is ugyanígy le tudta volna írni. És belefog.
Ennek a szándéknak jelentős része lecsapódik az internetes fórumozások szemétdombjain, aki azonban karrierre vágyik, elkezd blogolni. És ontja, nyomja szűk érdeklődő körének az igét, akik hisznek benne és neki. Rengeteg ideje és energiája megy rá, az elismerést darab idő után kevésnek érzi, többre vágyik és kiábrándul, frusztrálódik vagy ami még rosszabb, politikai, közéleti ambíciókat dédelgető szponzorokat gyűjt, majd saját kiadásban megjelenteti könyvét, legyen az szakácskönyv, kismama depressziós füveskönyv, egészséges táplálkozás (ami többnyire rákkeltő anyagokból indul ki), jókedvű fogyókúra, divatos pornóregény, vatikáni titkok leleplezése, szabadkőművességről mindenkinek, gyakorlati tanácsok sámándob készítéshez, ezoterikus magánmágia, napisten és földanya vagy épp tehetetlen dühből fakadó kocsmapolitizálás, vagdalkozás mindenfele. És persze emlékirat egy tökéletesen középszerű életről, melyben ezerféle halászlé és pörkölt recept vetekedik egymással, s amely nem úgy kezdődik, hogy születtem Kr. után ekkor, hanem úgy, hogy anyám időszámításunk után x. évben teherbe esett.

Tehát a fejben nincs meg sem a Teremtő, sem a teremtés iránti tisztelet.

Ez a blogger típus a virtuális szelektív hulladékgyűjtés során előkelőbb helyre, a barna fedelű bio kukába kerül, mert innen-onnan összeszedett idézetei és részigazságai között a nagy számok törvénye alapján akadhat hasznos, mások épülésére szolgáló szellemi trágya.

A harmadik típusba tartoznak a koponyák. A közélet és művészet valódi formálói és alkotói, ismert tudósok, írók, művészek, akik -nyilván- unszolásra blogírásba fognak, de igen rövid időn belül felhagynak vele. Ez a "műfaj" ugyanis nem valódi publikálás, s ez a tény előbb-utóbb zavarja őket, hiszen megvan a lehetőségük a hús-vér szereplésre is.

A koponya bloggerek a virtuális szelektív hulladékgyűjtés során szintén a barna fedelű bio kukába kerülnek, bár szívünk szerint nem dobnánk ki őket, s ha nem figyel senki, vissza is csempésszük.

 

No és vannak a politikusok, akik mindhárom archetípus lehetőségével szabadon és gátlástalanul élnek céljaik elérése érdekében. Morális megfontolás nem vezeti őket, kizárólag a százalék, amin állnak vagy állhatnak, ha jól teljesítenek. Ez a blogger típus soha nem kerül a virtuális szelektív hulladékgyűjtőbe, mert azelőtt újrahasznosításra kerül, mielőtt kidobnánk.

A koponyákat (kik maguktól is visszavonulnak) kivéve a blogírás alapvetően a kiszorítottak és persze a vox populi terepe.

A vox populi nem szorul magyarázatra. Ki ne szeretne nagyobbat durrantani a másiknál, ki ne szeretne valamely politikust a keze közé kaparintani és kibelezni, ki ne szeretné megvédeni kedvenc celebjét és ki ne szeretné a vele történt igazságtalanságokat nemzeti tragédia előképének tekinteni?

Hogy miért kiszorított valaki a hivatalos közéletből, annak ezer oka lehet. Túl sokat tud és látja az összefüggéseket, vagy épp azért mert nem látja, csak azt hiszi magáról. Hátrányosné Tifusz Jolán valójában, mégis Liv Tylernek képzeli magát. Rosszkor volt rossz helyen. Sértődött, mellőzött. Vagy egyszerűen csak bolond.

Érdemes egy régi hármas felosztás igazságát itt is végiggondolni.

Vannak a papok, az ivók és a faszok.

Az első csoportnak van hivatása és élni is képes vele.

A második csapat az ivóké, akiknek volna tehetségük, de eltékozolják.

A faszoknak viszont nincs sem hivatásuk, sem kitartásuk, de úgy tesznek, mintha volna.

A koponyák a papok, a szektások az ivók s a belterjesek a .....Igen.

Sün

Köszöntő!

Kedves Olvasó!

Blogunk címéből kitalálható, miért jött létre. Az élhető életért. Tág fogalom. Nem is nagyon szeretnénk szűkíteni. Mégis kell arról szólni pár szóban, mi mit értünk itt és most ez alatt.
Legfőképpen a szabad életet. Szabadot, de nem csupán abban az értelemben, ahogy napjaink alkotmányjogi vitái szólnak a fő elvekről, erősen megfeledkezve az épp olyan fontos hétköznapi "apróságokról". Mert az élet apró dolgokból áll. Mire is gondolunk hát?
Legfőképpen agyonszabályozott életünk álszent, egysíkú, túllihegett, lobby érdekekből dogmává vált őrültségeire, melyeket furcsa módon a (szétvert) társadalom elfogad.
Szinte minden szakmából mondható olyan uniós "irányelv", vagy éppen hazai szabályozás, melyen a "régiek" (akik semmivel sem voltak butábbak nálunk) csak kacagtak volna. Elképesztő bürokrácia, életszerűtlen szabályzók tömege ömlik ránk napról napra. Túlnagyítva veszélyeket, teljesen elhallgatva másokat.
Állandó a vita, hogy kicsi és gyenge, vagy nagy és erős államot akarunk. Ezen viták összefoglalva az állami költségvetés fő összegéről, az újraelosztás mértékéről szólnak. De sosem szólnak azokról az ezernyi "szabályzóról", melyeket a hihetetlen mértéket öltő állami (és brüsszeli eurokrata) bürokrácia termel ki magából, melyek egész szakmák, sőt ágazatok nyomorúságát okozzák, melyek túlzóak, nevetségesek. Nem szólnak a büntetés-központú világ élhetetenségéről. A minden szinten és ponton megfigyelt élet élhetetlenségéről. Nem szól a közbeszéd arról a szervilis magatartásról, melyet a hazai hivatalok zöme követ, sokszor megelőzve a brüsszeli bolondság-gyárat, sokkal jobban megnyomorítva mindennapjainkat, mint az a legelképesztőbb adókulcsokkal lehetséges volna. Mert az adóknál sokszor sokkal keservesebbek a végrehajthatatlan marhaságok. Az életszerűtlen intézkedések, amelyek a felnőtt embert kicsi gyermeknek nézik.
Ezt a blogot egy kicsi csapat hozza létre. Igyekszik egy-egy őt jobban érdeklő, vagy éppen érintő kérdésre felhívni a figyelmet. De várjuk olvasóink leveleit, írásait. Mutassák be a saját szakmáik gyakorlását megkeserítő őrült előírásokat, szóljanak hozzá a felvetett, széles tömegeket érintő eszementségekhez, vagy mutassanak rá újabb szomorú "csemegékre", melyek jelzik, gyors léptekkel haladunk az élhetetlen világ felé. A világ felé, ahol a fogyasztó, média-befolyásolt, tévhitekben élő szerencsétlen pária haladva a lelkiekben, szabadságban szegény élet felé üdvözli az újabb és újabb "megszorítást". A hivatalnok meg teszi a dolgát, a főnöke által előkészített, a kérdés mélységeihez nem értő által szentesített jogszabály alapján eljár, büntet.

Még meddig?

Elég volt - mondjuk. Felemeljük szavunkat, és hívunk minden hasonló gondolkodású szabadságszeretőt!