Kivezetés a civilizációból

Vegyünk egy metszetet. Adva van egy negyvenes évei elején lévő pasi és egy harmincas nőci. Miután a nagymamát beszervezték az esti fürdetésre és fektetésre, elmennek színházba. A szünetben nem gyújthatnak rá, mert az ugye tilos, hátha meggyullad a függöny vagy fölháborodik egy egészségvédő, ki amúgy egész nap kólát cumizik. Kimennek estélyiben és egy szál öltönyben az erkélyre (ha nyitva van), a megfázástól nem kell tartani, a megrögzött egészségmániások szerint direkt hasznos, erősíti az immunrendszert. Ott aztán sietve, egészen proli módon szívnak, majd behorpad a homlokuk, sietni kell, mert még inni is jó lenne valamit a büfében.

Sorra kerülnek és akkor leesik a tantusz, nem lehet pezsgőt kérni és koccintani, kint parkol a kocsi. Ki fog vezetni?

A második felvonás rossz hangulatban kezdődik, a dohányra inni kellett volna, a végére már nem is tudják, hol tart a darab. Asszonyka dörgölődzik, be van ígérve a vacsora (színházi) s a cipő is nyom. A férj mogorva, még mindig nem döntötték el, ki vezet. Muszáj itt maradni a harmadik felvonáson? Úgyis olyan poros ez a Shakespeare. Nem, nem muszáj.

Irány a vécé, ott kidekkolják a szünetet s amikor üres az előcsarnok, lelépnek. Minek lássák, hogy nem érdekli őket a darab. Még műveletlennek gondolná őket a jegyszedő néni, tudja is az, hogy már többször elolvasták a Hamletet.

Ruhatár, parkoló, furikázás a belvárosban a kocsival kétszáz méterrel arrébb. Gyalog nem lehet színházi nagyestélyiben és körömcipőben túrázni a középkori macskaköveket utánzó díszburkolaton.

Az asztal le van foglalva, teljesen fölöslegesen, az étterem üres. Minden a terv szerint alakul, bár előbb érkeznek. Jaj, megint ez a nyűg az ivással! Ahogy lenni szokott, asszonyka önfeláldoz és kér egy tonicot. Férj konyakozik, utána jöhet a bor. Koccintás nem lehetséges újfent, amiért elhívta az asszonyt, nem tudja szóba hozni. Asszonyka ideges, mert rá se gyújthat. Miért, hisz nincs is vendég? Akkor se! Zavarja a füst a vendéglő fölött lakót, ha kinyitja az ablakot. Asszony ideges, férj iszik. Az étel kommersz, a hús szaftja hideg, ráadásul a köret három szem levélből áll.

Férj mégiscsak szól. Szeretne még egy gyermeket. Még olyan fiatalok. Bőven belefér. A cég is emelkedőben, szinte kész az új ház, ott fával fűtenek majd, a havi gázszámlából simán kijön egy plusz gyereknevelés. Asszonyka elérzékenyül, kezeik öszekapaszkodnak, pezsgőt szeretnének inni. Legyen, itt marad a kocsi, hazamennek taxival.

Asszonyka a hátsó ülésen megjegyzi, azért kár, hogy nem várták meg a darab végét, úgy emlékszik, abban van a szerecsen és az olyan izgi. Az az Otello, asszonyom, szól a taxis.

Másnap reggelre kerékbilincs fogadja a férjet. Telefon, szentségelés, egy halom pénz. Este otthon asszonyka rosszkedvű, csapkod, elfeledte a tegnap felelevenített szerelmet, egész nap azon gyötrődött, honnan vegye el a pénzt a kocsi kiváltására. Hiába, mégiscsak hülye a férje, csináljon magának vacsorát, ha enni akar. Vitatkoznak, a szomszéd kopog a partvisnyéllel. A gyerek kap egy frászt. A testvérke illúziója elszállt.

Mert nem lehetett egy nyomorult elegáns hosszú cigarettára vagy egy handmade szivarra rágyújtani úriemberhez méltón sehol, mert nem lehetett egy pohár pezsgő után haza vezetni. Mert a rendre szoktatás gumibugyis módszerei között csak az lehet nyerő, amelyik pénzt, pénzt és pénzt, minél többet vesz el attól, aki közlekedik, iszik, rágyújt vagy adózik, azaz él. Mert sikerült mindent kilúgozni ebben a kretén világban, ami emberi. Sikerült mindent be-le-megszabályozni, mindennek helye és ideje van, csupán az embernek nincs lassan helye ebben a fölfordult, végtelenségig elhülyített világban.

Kivezetés ez a civilizációból. Az ember megy, a fogyasztó jön.

A civilizáció egyik ismérve, hogy az ember, ellentétben az állattal olyasmit is tesz, ami árt neki. Fura módon pont ettől vált emberré. S mivel járt utat a járatlanért nem érdemes elhagyni, az állatias létbe visszavezető út logikusan az ártalmasnak vélt tevékenységek tiltásával kezdődik. De még csak most kezdődik!